A kiábrándult királylány - Sorozat
A főszereplőnk Bean, a királynak a lánya, aki már az első részben találkozik a barátaival Elfoval és Lucival. Az előbbi egy manó aki Cukorvilágban vagy valami hasonló hangzatos nevű helyen élt, de mivel nem bírt magával ezért száműzték. Vagy inkább elszökött a felakasztás elől. Az utóbbi pedig egy démon, akit azért küldtek hogy tönkre tegye Dreamland királyságát, a lányon keresztül. Hamar összehaverkodnak így hárman és Bean előre eltervezett életét próbálják a saját kezükbe venni. Ez hamar sikerül is, hiszen a tivornyázást és a drogok kellemes ölelését választja az esküvője és az apja Zog király parancsaival szemben.
Nagyvonalakban ez az egész koncepció - spoiler nélkül - viszont ez nem olyan mint egy bármelyik más felnőtt mese amiket én néztem (Family Guy, The Simpsons, Amerikai Fater, South Park) hogy egymás után megnézed a 300. részt és az 5.-et, nem baj mert nem kapcsolódik. Ez a sorozat részről részre épül és elég fenomenálisan. Közre játszik, a "gonosz mostoha" aki egy mocsárlény és kicsit érdekes figura, aztán persze az érzelmi kötődések az anyukához és a megjelenő rokonokhoz. De a helyi varázsló és a három szemű tanácsos is akik amúgy szerintem nem fontos kellékei a sorozatnak, de adnak hozzá, nem pedig elvesznek.
Az animációja fergeteges, a tájképeknek az erős vonalai és egy egyszerű karakterek érthetőek és nem keverhetőek össze. Nem is kell ennél több.
Természetesen elkészült magyar szinkronnal is, ami azt kell hogy mondjam nem lett rossz. Az első évadot full magyarul néztem és élveztem. A második évad már csak anyanyelvünk feliratával láható, de az eredeti hang se csalódás. Ez egy gyorsan lepörgethető sorozat, olyanoknak akik kedvelik a sötét humort az animációkban és emellett nem hátrálnak meg a 14. század környéki témáktól, ami cseppet vegyítve van a jelen kori problémáinkkal is. Gyermekeknek nem ajánlatos megnézni, hiszen az erőszak és a szexualitás jelen van benne, habár látványban kevésbé mutatkozik. Ez is egy jó pont, mert nem minden ezeken múlik.
A sorozat számomra 10/10, mert nagyon szeretem a dark humort és a rajzvilága is megfogott.
Írta: Liveline
Képek: Google
Umbrella Academy 2. évad - Sorozat
Ez a sorozat nagyon megfogott, és több egyéb oldalon is olvastam, hogy hasonlítgatják más – más filmekhez vagy sorozatokhoz. Szerintem bárhogyan is nézzük, ez valami új. Azaz már 2 évadosan nem mondhatni hogy friss, de az ötlet egyedi.
A második évad nem mondható olyan remeknek mint az első, de valószínűleg azért, mert ebben én kevesebb kiszámíthatatlan dolgot találtam - ez persze nem azt jelenti hogy másnak is kiszámítható a szezon. A probléma adott lesz, egy világpusztulást kell megakadályozniuk, pont mit az első évadban, ellenben !!SPOILER!! itt sikerül! Az nagyon tetszett az évadban, hogy tele volt utalásokkal a történelemhez kapcsolóan. A Kennedy-gyilkosság, a gabonakörök problémája vagy a faji megkülönböztetés elleni harcok. Sok olyan témát feszeget, amit necces, de szükséges volt beletuszkolni az alapsztori mellé. A főhőseink ismét harcolnak maguk ellen, van, hogy szó szerint is, a belső gyötrődést élnek meg a képességeik miatt. Erre rásegít a szerelmi szálak szövevénye, amelyre azt kell, hogy mondjam, szükséges volt, hiszen erre (is) épült a tíz rész. /Nem szeretem a kötelező szerelmi zsörtölődéseket, mert szerintem tök kínosak, ez mondjuk indokolja, hogy nem nézek romantikus filmeket./
De visszakanyarodva az Akadémia soraihoz, több olyan szereplő is tündököl benne, aki az első évadban csak beköszönt, vagy egy mellékszerepet kapott. Ezek a karakterek most jobban kibontakoztak. Közülük a legfontosabb az „Esernyők Apja”, Reginald Hargreeves. Kellően sok mindent megtudunk róla, és mivel az időutazás már csak ilyen, így bele is zavarunk elég szépen az életébe, ami nagyon nagy eséllyel a 3. - már berendelt - évadban fog kiteljesedni. Az új karakterben csalódtam egy kicsit, de ezt, ha végeztek az évaddal, szerintem meg fogjátok érteni. Azt mondjuk fiixálni szeretném, hogy egy elég badass szereplő lett belőle,
csak nem a legélesebb kés a fiókban.
A másik tényező, ami számomra csalódás, az Ellen Page szereplése. Szerintem a macskám el tudná játszani. De természetesen nem tudhatom, mit kért tőle a rendező bácsi, Steve Blackman. A színészek teljesítményét magasan Ötös vezeti majd, mögötte Klaus. Mind a ketten egy nagyon nehezen megformálható karakterek. De az őket életre keltő Aidan Gallagher és Robert Sheehan fergetegesen hozzák a szemünk elé a fiatal öreget és az embert, akit senki se ért meg, csak egy szellem, aki miatt természetesen még bolondabbnak nézik, mint alapvetően.
Összesítve Az Esernyő Akadémia második évada tízből nyolc és felet, de inkább a kilenc felé hajló pontszámot hozott a Másik Macskától. Ajánlom annak, aki látta az első évadot, vagy annak, aki szereti a sci-fi és fantasy filmeket, és szeret rajtuk szórakozni. Nagyon érdekes összehasonlítás, de szerintem ha a Thor: Ragnarök bejött, akkor ez is tuti be fog...
Írta: Liveline
Képek: Google
Úriemberek
![](https://site-899278.mozfiles.com/files/899278/medium/236.jpg)
![](https://site-899278.mozfiles.com/files/899278/medium/198.jpg)
![](https://site-899278.mozfiles.com/files/899278/medium/194.jpg)
Írta: Liveline
Képek: Google
Star Wars: A klónok háborúja 7. évad - sorozat
![](http://site-899278.mozfiles.com/files/899278/1579771307_clone-wars-klonok-haboruja-befejezo-evad-elozetes-promotions_hu_1180_550_6.jpg)
![](http://site-899278.mozfiles.com/files/899278/clone-wars-saved-2.jpg)
![](http://site-899278.mozfiles.com/files/899278/medium/TheCloneWars_Ahsoka.jpeg)
Írta: Liveline
Képek: Google
Umbrella Academy - Sorozat
Körülbelül 2 nap alatt lepörgettem az Esernyő Akadémia első
évadát. A sztori hasonlít a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című
filmhez. A sztori kezdetén megismerünk egy férfit, aki összegyűjt hét kisbabát.
Róluk azt sejtette, hogy különleges képességekkel bírnak. Ez a gondolata
helytálló volt, s így a gyerekeket szuperhősöknek nevelte. Már tizenéves
korukban képregényhősök lettek. Ez így egy szép mese, viszont mint minden
mesében, van itt is csavar. A gyerekek felnőttek és szétszéledtek. Van, aki
filmhíresség lett vagy éppen kisiklott az élete, s drogosként tengődik. De van olyan is, aki a Holdon lakik 4
éve...Akkor csöppenünk bele igazán a dolgokba, amikor egy tragédia ismét
összerántja a családot. Innentől nem nagyon mesélek a történetről, hiszen azt
szeretném, ha megnéznétek.
A színészek közül majdnem az összes jó választás volt, de
akit nem tartok jónak, az nem is számottevő karakter. A fő szálon nagyon sok
fejlődés mutatható a szereplőkben, és ez nemcsak belemesélt fejlődés, hanem a
komolyan észrevehető pozitív vagy negatív elmozdulás. Ez nagyon jó ebben a
sorozatban, hogy hiába a sok főszereplő, akkor is mindenki lép.
Amit én fontosnak tartok - és már szerintem írtam is róla,
hogy háklis is vagyok rá - az az
időutazás. Ez nyilván spoiler, de nem hiszem, hogy nagyon befolyásolna bárkit
is a szériával kapcsolatban. Szóval, nincs elrontva, fontos szerepet játszik,
de nem túlozzák el. Mármint az időutazást.
Amit erről a még fel nem fedezett - vagy legalább is be nem
bizonyított - tudományról tudunk és én reálisnak tartok az itt is szépen
megmutatkozik. Talán egy kijelentéssel nem értek egyet a szériában ami a
tér-idő hajlítással kapcsolatos, de azt a spoiler elkerülése végett nem osztok
meg veletek. De nem is annyira fontos, és ha gondolkoznak egy kicsit a
készítők, akkor el is engedik ezt a bizonyos mondatot. Aki ezt a bekezdést nem érti, az nyugodtan
írjon egy kommentet és elmagyarázom, hiszen sokszor átolvasva se értik a
többiek.
Amúgy, az időutazás miatt tele van tök jó húsvéti tojásokkal
a sorozat. Vagy valami hasonlókkal. Most csak egy példa legyen a
Kennedy-gyilkosság. Talán egy részben jelenik meg, de attól érdekes.
Maga ez a szuperhősös dolog nekem nagyon tetszik, és már
várom a következő évadot, mert már készül. Aki nem szereti a vér látványát
annak ki kell hagynia, de lassan mindenben van vér. De az olyanoknak, akik nem
vetik meg a Marvel és DC csodákat, és a Kill Billt is végig tudták nézni,
azoknak nyugodt lélekkel ajánlom. Nekem ez a sorozat az első évadából kihozott
egy 9/10-et. Talán azt az egy pontot a nagyon rossz és felesleges szerelmi
szálakon vesztette el. Vagyis, nem volt felesleges, hiszen alapot ad az
egésznek. Vagy inkább a csavart adja bele. De a véleményem nem változik.
Írta: Liveline
Képek: Google
Sabrina hátborzongató kalandjai 3.ÉVAD - Sorozat
Mint írtam, ha végzek a 3. évaddal, akkor írok róla. Az előzmény elolvasható egy korábbi cikkben, de gyorsan összefoglalom. Adott a főszereplő Sabrina és a Spellmen család, akik boszorkányok. Kiderül út közben egy-két dolog melyet nem szeretnék kifejteni még. A szerelmi szál erősen ég, és ez kezdi a következő részeket.
Innentől elkerülhetetlen a SPOILER!
Szóval, Sabrina a pasija után megy a pokolba, ahol Lilith
most az uralkodó. Ott balhéba keveredik, és csak úgy mentheti meg a párját,
akibe belezárták az ördögöt, hogy ő lesz az alvilág királynője. Persze ez se
egyszerű, hiszen lesz egy jóképű kihívója, így párbajozniuk kell, ami nem egy
Harry Potterből megtanult harc, hanem ereklyék keresése. Várjunk csak. Mintha
ezt is láttam volna valahol. Na, de mindegy is.
Mivel, ez a „where is Waldo” játék nincs megosztva a család
többi tagjával, így kell egy másik szál is.
Megjelennek új szerzemények egy vándorcirkusszal. Mint
kiderül, ők a nagyon gonoszok, és jóval erősebbek is mint a megmaradt
boszorkány konklávé.
Tök jól épül a történet mind a két szálon, de Sabrina nem
tud kettészakadni, ezért választania kellett, hogy mi a fontosabb. Az utolsó
előtti részben egy zseniális sztori kerekedik ki, amit az utolsó részben
elrontanak. Sajnos, az nagyon kiszámítható volt, mert nyilván az az egy
megoldás volt arra, hogy folytassák a sorozatot. Szóval, nem azt mondom, hogy
az utolsó rész elrontotta az egész évadot, csak a nagyon felspanolt 7. rész
után egy gyengébb 8.-at kaptunk.
A vándorcirkuszos dolgot jobban ki lehetett volna fejteni,
és a szerelmi szálból elvenni. De ez egyéni vélemény. Nem tudom, ki hol tart a
mesék világában, de van a Bibi Blocksberg, aki minden varázsige után azt mondja
hogy "Pric-Prac", és nem tudom miért, de a harmadik évadban előjöttek
olyan kántálások aminek a végére be
lehetne vágni simán ezt a sort. Kicsit gyerekessé téve az egészet.
Amúgy az évad jó volt, így 8/10-et kap.
Írta: Liveline
Képek: Google
Ebgondolat
A jelenlegi csapatunk egyedüli
női tagjaként a cuki kutyás filmet nyilván én fogom véleményezni nektek.
Fogadjátok hát szeretettel az Ebgondolat, angolul The Art of Racing in the Rain (újabb zseniális fordítás) című
2019-es filmet, melyet Simon Curtis rendezett.
Nagyon szeretném elmondani, hogy
miközben e sorokat pötyögöm, a könnyeim potyognak. Még mindig. Töredelmesen
bevallom, hogy a film 75%-át végig zokogtam, hol azért, mert cuki, hol azért,
mert szomorú, hol azért, mert vicces, vagy mert dühít. Kicsit olyan érzésem
van, mintha a film készítői az első brainstormingon felírták volna kis
cédulákra az összes érzelmet, ami hirtelen az eszükbe jutott, és beledobták
volna egy turmixgépbe, amiben a forgatókönyv így el is készült. Elképesztő mennyi
mindent éreztem a film közben, és az is, hogy tényleg mindig más miatt sírtam.
Akik szeretik a sírós filmeket, azoknak kötelező darab. Akár többször is.
Csajok, amikor egy kiadós sírásra
vágytok - ahogy én is szoktam néha -, és keresitek azt a filmet, ami segít
sírni; meg akkor is, ha nem tudnátok éppen,
miért sírnátok – nos ezekben az esetekben ez egy nektek való alkotás.
Uraim, ha a barátnőtökkel
kombatibilis filmet néznétek, de ti se akartok unatkozni, amíg a csajok sírnak,
akkor szintén ezt ajánlom.
Miért? Azért, mert minden van
benne. Minden, amire egy érző emberi lénynek szüksége van, sőt még annál is
sokkal több. A készítők nem kimondottan csajos-sírós filmet hoztak létre. A fő
irányvonal ugyanis az autóverseny és az autók. Meglepően jól összhangban vannak
az autós bölcsességek és az élet hullámvölgyei a filmben. Kedvem támadt Forma
1-et nézni.
Dióhéjban: adott egy elképesztően
cuki kutya, aki bölcs és okos, és kommentálja, sőt nem is. .. inkább narrálja a
mozit, reagál az eseményekre, és… Tudod, ha van kutyád, érted, miről beszélek.
Amikor ránézel, és tudod, hogy érti, mi történik körülötte, csak épp szólni nem
tud. Na, pontosan ezt adja a film. A kis kedvenc szemszögéből látunk egy
komplett családi drámát. Szingli, jóképű autóversenyző gazdi (Kevin Costner),
aki szerelmes lesz Amanda Seyfriedbe, majd lesz egy gyönyörű kislányuk.
Történnek olyan dolgok, amikre az életben sem lehet felkészülni. Van itt
ármánykodás, izgalom, akció, pénz, autók. A főszereplők pedig tökéletesen
játszanak.
Annyi mindent szeretnék még
leírni erről az érzelmes, gyönyörű filmről. De keresnem kell egy zsepit.
Kiknek ajánlom?
Akik sírnának, akik szeretik a
kutyákat, az autókat, és akik ordítva sírtak a Marley meg én-en. Akik a
párjukkal még nem találták meg a kompromisszum-filmet, és azoknak a pároknak,
akik mernek egymás előtt sírni.
Kiknek nem ajánlom?
Akiknek kőből van a szíve, akik
ódzkodnak az érzelmes filmektől, akik nem tudnak mások előtt sírni (ők egyedül
nézzék :D ) és akik nem szeretik a kutyákat.
Pontozásom:
10/9 (azért 9, mert a film felét
nem hallottam a szipogásomtól)
Írta: Sára
Képek: Google
Sonic, a sündisznó
Lazarusszal elmentünk moziba, ahol választhattunk. Vagy a
Harley Quinn és pár perc kameo madarait nézzük meg, vagy a tömény másfél óra
CGI-t Jim Carrey-vel. Három kő-papír-olló után a Sonic nyert. De jobb is.
Gyerekként talán 1-szer vagy 2-szer játszhattam vele, és talán egy-két részt láttam is az animációs sorozatából. Mindig is zseniális ötlet volt, imádtam, de hamar kinőttem, mert megjelent az életemben Flash, aki átvette a „the fastes man alive” szerepet. Igen, ha úgy nézzük Sonic nem ember, na, de akkor is.
A film szerintem egy jól felépített, kerek történetet
mutatott be. Főszereplőnk, Sonic egy sokszor újraanimált figura, aki a végére
jól sikerült. A történetbe nem nagyon megyek bele, hiszen még műsoron van.
Amint meghallottam a hangját (szinkronosan) tudtam, hogy imádni fogom. A
villámegérnek a magyar hangja Szabó Máté. Ez a név lehet, hogy nem mond sokat
nektek, de amint meghallanátok, tudnátok. Tökre poén, hogy Máté adta a hangját
a The Flash sorozatba, a címszereplőnek. Mekkora kapocs! Emellett, ezer meg egy
szerepe van a hangjának, de talán ami miatt még az egész sünis sztori vicces
lesz, hogy Dr. Sheldon Coopernek is ő a magyar hangja.
A filmre visszatérve, és persze semmilyen spoilert
megengedve, csak annyi, hogy nagyon vicces. Tele van tűzdelve felnőtteknek
szánt viccekkel is, de az akció része se egy unalmas gyötrődés. Nem volt lapos,
nem volt túl gyerekes. Egy pont jól eltalált mozi.
A két „élő” főszereplő (gondolok itt nem animált karakterre)
nagyon jól játszottak, és nyilván nagyon jól kiválasztották őket a szerepre.
Jim Carrey-t nem kell bemutatnom, ha szereted az Ace Venturát vagy ha A Maszk
mozgása jön be neked, akkor ezt IMÁDNI FOGOD! Néhol sírtam a nevetéstől, és nem
csak képletesen. Tiszta bolond ez az ember, és nagyon jól tudja, hogy hogyan
kell megnevettetni a nézőt.
A másik főszereplő a rend őre, aki nem más, mint James
Marsden. Nem mond semmit a név? Nekem se mondott. De aztán felcsaptam a
Google-t, és rájöttem, hogy ő a megszemélyesítője Küklopsznak az X-men
szériában. Így már máris más. Csak egy kicsit idősebb, mint a 2000-es évek
elején. Nagyon jól hozza a karaktert, és nem csinál semmilyen baklövést még akkor se,
ha a levegőbe beszél, a szó szoros értelmében.
Összefoglalásként: ha szeretted a Detective Pikachut, de most egy Jim Carrey-re vágysz Reynods
helyett, akkor hajrá!
SPOILER!
Át lehetne nevezni a filmet „Thor: Friends and Thunder”-re! JJ A film kétség nélkül
10/10 a számomra.
Írta: Liveline
Képek: Google
Demóna: A sötétség úrnője
Este megnéztük a Disney-mesék első antihősének második
filmjét. Borzasztóan sokat nevettünk, de nem pont azért, amiért kellett volna.
Inkább azért, mert nagyon sok utalás volt más filmekre. Thanos csettintése vagy
a kis varázsló világából átvett technikák vagy majdnem szó szerinti idézések stb. 🤣
Nagyon gyengén indult, azt is mondtam, hogy kár volt
folytatni, de a végére összeszedte magát a film. Mi nehezebben... Több szerepet
adtak azoknak a karaktereknek, akiket a közönség jobban bírt - Holló - és Jolie
is játszótársakra akadt.
A főgonosz karakter szerintem egy hulladék volt, lehetett volna
jobbat kitalálni, de a sz.rból várat építeni szólást sikerült erősítenie
Michelle Pfeiffernek, aki a legjobbat kihozta belőle.
Volt még egy rossz karakter, akit igazából nem is értettünk,
kis besúgó, aki követi a "főnök" utasításait, de saját gondolatai nem
nagyon vannak. Ha nincs benne a filmben, az se baj.
Auróra kislánykája felnőtt és bamm méjnsztrím, esküvő...
Nekem nagyon nem jön be Elle Fanning alakítása, de lehet, más még rosszabb
lenne. Nem fogjuk megtudni. Nem is akarjuk, hiszen ez nem róla szól.
Jolie ismét zseniális, tökéletesen játssza az összetört
anyukát és a badass sárkány mutert. Nem akarom lelőni a többit, hiszen most
dobták ki az "N" boltba, nem látta még mindenki.
A pontozást próbálom ahhoz igazítani, amit igazából érzek,
de az emberek nagy része azt vallja, hogy a 6/10-es film már nem jó. Szerintem a rossz mozi a 3/10-nél kezdődik,
így aki folytatja a Másik macska olvasását, az így számoljon a pontozásomat
nézve.
Írta: Liveline
Képek: Google
Locke & Key – Kulcs a zárját - Sorozat
A következő sorozat, amiről írok nektek, ismét a
NETFLIX gyártmánya. A Locke and Key
egy lassan induló sorozat, ami a végére
kibontakozik. A szokásos család elköltözik valahova, ahol érdekes dolgok -
jelen esetben kulcsok - tűnnek fel. Érdekes megközelítésben fog hozzá a
sztorihoz, de hamar megtudjuk, hogy mi miért történt, és máris a jelennel és
nem a múlttal foglalkozunk. Azaz a múlt folyamatosan besegít az eseményekbe,
hiszen ez egy vendetta, ahol a régi eseményeket kell megfejteni. Szóval,
igazából a múlt nem is tűnik el. Na, a lényeg, hogy értitek 🤣...
A 3 testvér rájön a kulcsok titkára, és először csak személyes problémákat oldanak
meg azokkal, majd rádöbbennek, hogy van egy - vagy több - gonosz, akik azért
jöttek, hogy.... Hogy... Ő... Miért is? Pedig nagyon figyeltem, de a pontos
célját nem hallottam. A világuralom? Személyes bosszú? Hm, nem tudom. De
mindegy is, mert a gonosz nagyon gonosz és mellette okos is. Az egyik legjobb
karakter az idősebbik fiútestvér, akinek a legértelmesebb fejlődése van, és rajta
látni a legjobban a szituáció súlyát. Neki vannak a legjobb meglátásai és
cselekedetei.
A középső testvér a lány, egy szerintem béna karakter, aki
sz.r megoldásokkal oldja meg a helyzeteket, amit a bátyjának kell megoldania
utána. A legkisebb tesó, a mindennek megtalálója, olyan szokásos
gyerekkarakter. Nem bíznak benne, pedig kéne. Tipik. Jó lelkű gyerek, olyan,
mint egy kiscserkész, ahol tud, segít. Azt mondom, hogy vetélkedik testvérével
a legjobb karakter helyért. Karakterekről elég ennyi is.
A megvalósítás szerintem 100%-os. Működő helyszínek, kellő
csavarok és persze az évadzáró csavarhúzó. Amúgy maga az ötlet valahonnan
nagyon ismerős, a haverral beszéltük is, de nem jut az eszünkbe. Akinek van
valami ötlete, írja le nekünk, köszi 😉.
Amúgy nekem bejött a dolog, tényleg egy fiatalos sorozat,
sokkal kevesebb durvasággal, mint például a Sabrina hátborzongató kalandjai.
Reménykedek a második évadban, és remélem, nem rontják el, hiszen most egy
cérnaszál választja el, attól hogy ne legyen jó.
Ne essen félreértés, most jó, most mindenkinek tetszik, és
reméljük, így is marad.
Az értékelésem a sorozat első évadára 6/10. Kaphatna többet,
de azok a hibák, amiket kiemeltem, szerintem sokat rontanak a színvonalon.
Írta: Liveline
Képek: Google
Joker
Ezer meg egy írás van már arról, hogy milyen is lett a
Joker. Nem, ez nem egy szuperhős film, se egy manapság kiköpött antihős dolog.
Ez valami más. Persze ezt mindenhol
leírták. Rossz társadalom rossz embert szült.
Én úgy gondoltam, hogy már amennyire lehet, összehasonlítom a korábbi Jokerekkel, hiszen imádom a karaktert.
Időrendileg visszafelé az Öngyilkos osztag bohóca kerül
először a "boncasztalra".
A gengszter bohóc, akinek az alvilági befolyás, a pénz és a
nője a fontos. Persze ezeket mind mutatni kell a külvilágnak az arany fogakkal,
lila lambóval stb. Nem hiszem hogy a kevés szerepet kapó Leto olyan tökéletes
lett volna, habár az a max. 20 perc amit szerepelt, nem mond sokat.
A megjelenése és a vakmerősége, melyet nevezhetünk bátorságnak, teszi őt bolonddá. Nem hiszem, hogy szükség volt arra a karakterre, viszont a Harley Quinn háttértörténete miatt kellett.
Ehhez a gengszterstílushoz képest a 2019-es Joker jóval
visszafogottabb és kevésbé bátor. Pont emiatt olyan rémítő az, amit művel.
Jórészt félelemből és az érzelmi csalódásai miatt cselekszik.
A következő alany Joker lesz. Hahahaha. Milyen jó humorom
van. Na jó, nincs. De a lényeg, hogy jöjjön a Batman-trilógia egyik
legmeghatározóbb tagja, Heath Ledger.
Ő volt a bolond, a bekattant, a kötelező Arkham lakó.
Tökéletesen zakkant volt, és ő nem úgy, mit előzőkben Leto, aki a pénzért és a
hatalomért csinálta, hanem mert jólesett neki. Viccből. Sokkal jobb arcfestése
és háttértörténete volt - már amennyit kaptunk - mint a gengszternek.
Viszont a mostani antihősünkkel sokban hasonlítanak.
Mindketten elég gyogyósok, viszont Phoenix, na ő beteg. Olyan, amilyenné akár
én is vállhatnék. Egy hazugságokból álló élet megroncsolt lelke. A denevéres
sztori gonosza ő, kicsit fantasztikum, olyan, amilyet kevésbé lát reálisnak a
néző. Mozgásuk és beszédük hasonló, nyilván nem ugyanaz, de mégis van valami
benne. És ugyanazt érik el. Ez nagyon fontos. Elérik a káoszt és szenvedést
Gothamben. Egy kis igazítással lehetne az előzménye egyik a másiknak.
A Gotham-sorozat bolondjáról nem tudok sokat, mert a
sorozatot nem fejeztem be, szégyenemre elég hamar megszűnt az érdeklődésem.
A Mark Hamill által életre keltett animációs karakter nem
számítható ide, bár imádtam mindig is. Túlágosan sokrétű az a bohóc, és nem
lennék 100%-os.
Az utolsó Joker, akit szembeállítok Jokerral, az a Jack
Nicholson mosolyát magára öltő keresztapa.
Ő egy nyugodt, arányaiban csendes figura, aki a balesete
után színes lett. Ha nem lenne a zöld haj és fehér arc, sokkal egyszerűbb
lenne, hisz csak a Keresztapa-filmet néznénk. Ez a figura is hozzátett a Joaquin
Phoenix filmhez, mivel innen is kapott egy-két egyszerű megmozdulást.
A Cesar Romero álltal alakított Jokerről nem tudok írni, mivel szégyellem de nem láttam azt a denevéres filmet. :'( Bocsi.
Mi a legszembetűnőbb dolog a Jokereknél, ami által a
személyiségük is kikövetkeztethető? A mosolyuk.
Ezt ajánlott megfigyelni. Tökéletesen szimbolizálja őket és a személyiségüket.
Remélem, tetszett, amit írtam, és persze a film is elnyerte
a ti szobrocskáitokat.
Írta: Liveline
Képek: Google
Sabrina hátborzongató kalandjai - Sorozat
Ez most egy hosszabb és több SPOILERREL megírt vélemény
lesz. De nem annyira, hogy ne kelljen megnézni a sorozatot. Az írásom, a
Sabrina hátborzongató kalandjai című sorozat első két évadját fogja
tartalmazni, amennyiben megnézem a 3. évadot is, azonnal „papírra vetem".
Egy kis történelmi áttekintéssel kezdünk a NETFLIX műsora
előttről. Én még alig voltam pár éves, mikor az első Sabrina megjelent
valamikor a 90-es években. Mivel akkor még a Cartoon Network volt az első számú
csatorna az életemben, így én lemaradtam erről. Ellenben a tini boszorkány
kalandjait sikerült bepótolnom - csak 4-5 rész - érettebb koromban. Beszélő
macska mindent vitt, és mikor ajánlották nekem ezt a feldolgozást, egyből
rákaptam. Ezért sikerült 2-3 nap alatt lepörgeti a két szezont.
Az első évad úgy nagyjából ilyen:
Nyilván, itt megmutatták, hogy kiről és miről van szó.
Bemutatkozik a címszereplő (Kiernan Shipka) és a családja, barátai. A lány nem
akar hűséget fogadni a sátánnak, ezért folyamatos bántalmazások után alkut
kötnek, és a kis boszorkánynak két életet kell élnie. A "mugli"
életében egy nőegyletet alapít, és segíti barátai útját egy kis varázslattal.
Természetesen a szíve ide húzza őt, hiszen eddig ezt az életet élte. Ja, meg
persze ezen az oldalon él a pasija, Harvey (Ross Lynch). A mágikus világban nem
nagyon kedvelik őt, hiszen "sárvérű". Az apja befolyásos mágus volt,
az anyja pedig egy ember. A két élet sok bonyodalmat szül, és az egyik árt a
másiknak. Na, találjátok ki melyik - melyiknek. A végén Sabrina megmenti a várost
a pusztulástól, és kiderül róla, hogy elég badass karakter.
A színészek nagyon jól játszanak, talán az úgy mondott
tündér keresztanya Mary Wardwell szerepében (Michelle Gomez) nem remekel, de az
is elviselhető. Van benne színesbőrű karakter, aki az egyik legjobb haver, Roz
(Jaz Sinclair), van egy fiús lány, Susie (Lachlan Watson), akit nyilván emiatt
piszkálnak is. A pasi, Harvey és a varázsudvarló Nick (Gavin Leatherwood)
szerepében a két fiatalember csodásan produkál, és a gonosz oldalról is nagyon
jó színészek jelennek meg. A legnagyobb pozitívum Prudence (Tati Gabrielle)
karaktere, aki nagyon sokat vívódik az évad során. Sabrina karakterén látszik,
hogy az egyik éneklős gyerekcsatorna nevelte ki, de aligha lehetett jobb színészt
találni erre a szerepre, magabiztosan játszik, nem ugrál a teljesítménye a
részek között, ami azért csodás a mai világban. A macska az valami fenomenális,
de sajnos nem beszél. Ez nagyon rontja a helyzetet, viszont úgy van a szöveg,
hogy ki lehet találni, mit is mondott.
Összességében az első évad nagyon bejött, kicsit olyan volt,
mintha Tarantino rendezte volna a Harry Pottert. JKifejezetten
tetszett, hogy sok olyan képtorzítást használtak, ami nem tette snassz
semmilyenné, de nem is rontotta el a részeket. Zene nem sok van benne, de nem
is kell nagyon, hiszen van, hogy a csend a legjobb zene. A CGI az első évadban
egy erős 95%, volt benne hiba, de az annyira észrevehetetlen helyen, vagy
időpontban, hogy nem is érdemes rá figyelni.
A második évad pont ott folytatódik, ahol az előző befejeződött,
Sabrina jár mind a két suliba, de úgy tervezi, hogy az itteni Roxfortot fogja
előnyben részesíteni, mert megromlott a kapcsolata a halandókkal. Az ő hibája
miatt mondjuk, de ő csak segíteni akart. Mekkora segítség zombikat csinálni,
ugye? Na, de ez már elmúlt, most pedig másik pasija van, akinek amúgy végig
drukkoltam, mert sokkal értelmesebb, bátrabb, helyesebb. Az évad lassan indul
be, aztán pedig mintha betoltak volna egy speedet, nem is tudtam, hova tegyem
az ekkora váltást. Hirtelen mindenki megváltozott, és elindult a sorozat egy
tök érdekes irányba, ami bejött. Megjelenik Mr. Alvilág ura teljes valójában,
és mindent a hatalmába akar keríteni, és mellesleg le akarja igázni a Földet.
Közben a halandók ismét haverkodnak Sabrinával, aki elhozta az apokalipszist a
tudta nélkül. Mint minden sorozat évadzárójában, itt is megmentik a világot, és
csak pont annyi gubanc marad, amivel el lehet indítani a következő évadot. Az évad
során nyilvánvalóan minden karakter fejlődött. De főképp azoknál feltűnő ez,
akik eddig nem tudták, mit akarnak pl.: Prudence. Ez az évad valamivel jobban
tetszett, mit az első, történetben és részenkénti megvalósításban is. A színészi
teljesítményről fentebb írtam nem írom le még egyszer, hiszen nem romlott, sőt
javult a helyzet.
Örülök, hogy ennyire megy a sorozat előre, mert
nagyon-nagyon eltalálták. Az egészben nagyon jó a kamerahasználat és a színek,
melyekkel nem spórolnak, ha olyan szituáció van. Egyelőre fenomenális a dolog,
így remélem, hogy a folytatás is ilyen jó lesz.
Írta: Liveline
Képek: Google
Szuperhőst nevelek - Sorozat
Újabb sorozatot hoztam nektek, ez
alkalommal a Raising Dion, vagyis magyar címén Szuperhőst nevelek (wow, micsoda
tükörfordítás) egyelőre egy évados szériát.
A sorozat készítője Carol Barbee,
akit ismerhettek a Még drágább az életed (1990), a Jericho (2006) vagy az
Érintés (2012) című alkotásokból is.
Nos beszéljünk akkor a Szuperhőst
nevelek című sorozatról. Az első évad 9 részből állt, és úristen, de vegyesek
az érzelmeim vele kapcsolatban. Nagyon jó, de azért annyira mégsem, aztán
megint jó, aztán tökre nem, aztán a végén BUMM, mégis nagyot üt.
S, hogy miben rejlik ez a nagy
hullámzás? Megpróbálom összeszedni az általam tapasztaltakat, persze, mint
minden, ez is ízlés kérdése.
Elképesztően, borzalmasan,
iszonyatosan lassan indulunk be. Mármint értitek, van egy tök jó koncepció,
zseniális téma, és a hatodik részig tingli-tangli szenvedések, pánikolások, és
sírdogálás van. Nem titok, hogy a sztori egy özvegy, fiatal anyukáról és annak szupererővel
bíró fiáról szól. Visszaemlékezésekből tudjuk meg, hogy apának azért van némi
köze a különleges képességekhez, illetve azt is, hogy hősies halált halt,
miközben egy másik ember életét mentette meg. Anya összeroppant, ráadásul a
gyerek az elméjével mozgat dolgokat, ami valljuk be kiborító lehet. Arra
számítanék, hogy anya vagy nagy bad ass lesz, vagy lelkileg kuka, de nem.
Valami iszonyúan unalmasan reagál a helyzetre az elején, mintha semmi gond nem
lenne, jógázik a gyerekkel, érzi, hogy meg kell tanulni uralni a kapott erőt,
de azért na. Ne mondja már nekem senki, hogy nem esik kétségbe, ha a gyereke
random lego-tornádót csinál a szoba közepén. Persze azért a kezdeti nehézségek
után anya is belelendül a dolgokba és úgy védi és segíti a gyermekét, ahogy azt
egy szuperhős édesanyjától várnánk.
A főszereplő kissrác Dion sem
reagálja túl a helyzetet, de tőle nem is vártuk, mert gyermeki fantáziájával
szuperhősnek lépteti elő magát és (habár néha, kicsit erőltetetten) menő dolgokat
csinál és próbál megbirkózni nem csak az erejével, hanem a saját kis
problémáival, barátokkal, iskolával és az apja után maradt űrrel.
Az első öt részben azt éreztem,
hogy nagyon sok felesleges dolog van, elég lenne 20-25 perc is belőle, de a
széria második felében az 50 percet is keveselltem, annak ellenére, hogy olykor
nagyon klisé volt a történet. Képbe kerülnek munkajellegű problémák, kis
rasszizmus, csúnya nagyvállalat és rejtélyes eltűnések az ügyben, valamint
természetfeletti jelenségek, amik hozzák a szokásos sci-fi, fantasy jelleget.
Amitől mégis több lesz, mint az átlag, az az, ahogy a mellékszereplők bánnak a
helyzettel, sokszor megmentik a történetet a kedves, bár nem kibontott
szomszédok, a segítőkész mentorok, és a nem is annyira láthatatlan mozgássérült
barát.
És amit még nem emeltem ki, a
nagyszerű zeneválasztások. Tényleg nagyon jók, segítenek a helyzetbe
helyezkedni, és amikor a színészi munka vagy a történet kicsit lapos, a jó zene
által tudjuk, mit kell éreznünk most.
Sok mindent írhatnék még, mert
sok mindent érzek az egész sorozattal és témával kapcsolatban, de a többi
probléma és jó pillanat felfedezését meghagyom nektek!
Konklúzió: bírd ki az elejét,
mert nagyon jó, fordulatos és cuki történet a családról, barátokról és arról,
hogy milyen lehet egy olyan világban élni, ahol onnan jön a támadás, ahonnan
nem is várnád.
Hm, lehet annyira nem is
ismeretlen a helyzet?
Pontozásom: 10/7
Írta: Sára
Képek: Google
Árnyvadászok: A végzet ereklyéi - Sorozat
Tegnap reggel elkezdtem nézni az
Árnyvadászok sorozatot, melyet a NETFLIX gyártott nekünk. Az este végére be is
fejeztem az első évadot. Hát, mit is írjak… A történet úgy startol, ahogyan a
film is – igen, van film is - így úgy gondoltam, hogy az első évad feldolgozza
a mozis élményt. Így is van, azaz csak majdnem. Sok új dolog derül ki, amit én
a filmből hiányoltam, így egy kibővült univerzumot kaptam.
A CGI a Netfilx szinvonalát hozza,
így jó is, meg nem is. Vannak indokolatlan animációk, amelyek nélkül nem is
lehetne élvezni a sorozatot. De megjelennek nagyon fullosak is pl. : vérfarkasok.
A szereplőket nagyon jól alakítják a
színészek, talán az egyetlen negatív dolog, hogy a főszereplőnk indokolatlan
rézvörös Kim Possible-hajjal rohangál. Lehetne sötétebb kicsit, és máris megfelel.
Amúgy gyanúsan Disney-színész volt a hölgy, de nem néztem utána. Viszont a
férfi főszereplők remdben vannak. Sőt, a kettes számú srác egy híresebb színész
testvére. Nem másé mint Alexandra Daddarioné. De nem is ő a lényeg, csak azért
kiemeltem.
A sztoriról annak, aki nem látta a filmet:
Van egy lány, akinek elrabolják az anyukáját a gonosz erők. Főhősünk megtanulja a jó erők varázslatát, majd a haverokkal együtt kiszabadítják anyut.
Természetesen ez a nagyon-nagyon (nagyon)
rövid verzió, hiszen minden karakter kap egy mellékszálat, és a romantikus
részekről nem is írtam.
De nem akarom lelőni az egészet,
hiszen akkor ki nézné meg.
Folytatom majd a sorozatot, és írok
még véleményt a második évadról is, ahol már remélhetőleg a történések is
változnak.
Amúgy, pont tegnap jött ki az első
rész magyar szinkronnal. Így, akit zavart az, hogy feliratosan kell néznie,
most már szabadon élvezheti.
Mivel a filmet is bírtam, így kicsit
elfogultan 8/10-et adok neki.
Írta: Liveline
Képek: Google
Kémsztorik Második rész: Tom Clancy’s Jack Ryan
A Kémsztorik második felvonásában a Tom Clancy’s Jack Ryan első évadáról írtam egy kis kedvcsinálót. Az Amazon Video streaming szolgáltató hozta el nekünk a Tom Clancy-regény címszereplőjéről szóló újabb adaptációt.
Pár éve volt egy próbálkozás Jack
Ryan történetéből a mozivásznon is - Chris Pine főszereplésével-, de az elég
feledhetőre sikerült. Nem lepne meg, ha sokan nem is emlékeznének rá.
Megszemélyesítette már többek között Harrison Ford és Alec Baldwin is a
karaktert, most a készítőknek John Krasinskire esett a választása, akit a The
Office című sorozatból ismerhetnek a legtöbben, de játszott a nagysikerűnek
mondható Hang nélkül c. filmben is.
Jack Ryan elemzőként dolgozik a CIA
berkein belül, ám a nyugodtnak mondható irodai állása gyorsan izgalmassá válik
amikor rátalál egy érdekes pénzügyi mozgásra, ami egy feltörekvő jemeni
terroristához vezethető vissza. Felfedezésének köszönhetően az új felettese,
Jim Greer (Wendell Pierce) oldalán Jemenbe vezet az útja, ahol először
találkoznak a már említett terroristával, Suleimannal (Ali Suliman).
A sorozat különlegessége szerintem,
hogy itt nem csak egy Amerika-ellenes, mindent lebombázni kívánó - lerágott
csont… - terrorista a gonosztevő. Egy egyetemet végzett, pénzügyekben és
politikában jártas emberrel van dolgunk egy konkrét, soklépcsős tervvel a
fejében. Megismerhetjük a feleségét Hanint (Dina Shihabi) - akinek majd komoly
szerepe lesz a történetben - és a gyerekeiket is, betekintést kapunk a
mindennapi életükbe. Nemcsak a “hős” oldalát mutatja meg a sztori, hanem a
másik oldalra is mélyebb betekintést kaphatunk. Egy-két visszatekintő jelenet
segítségével azt is megtudhatjuk, hogy mit miért tesz, és hogyan lett azzá,
aki. Ali Suliman szerintem jól játssza a szerepét, én érdeklődéssel figyeltem,
hogy mik derülnek ki vele kapcsolatban és nem csak azt vártam, hogy mikor
győzedelmeskedik már végre a jó a rossz fölött.
John Krasinski ügyesen játssza a
mindenkit megmenteni próbáló CIA-elemző Jack Ryant és a céltudatos ex-katona
Jack Ryant is. Elég nehezen találják meg a közös hangot Jim Greer-rel, a már
mindent látott veterán ügynökkel, aki szarkazmusával és szurkálódásaival
nehezíti kettejük kapcsolatát. Akiből szerintem túl keveset kapunk, az Dr.
Cathy Mueller (Abbie Cornish) - fertőző betegségekre specializálódott orvos.
Neki, amellett, hogy Jack Ryan szerelme, fontos szerepe lesz a történetben.
Abbie Cornisht láthatnánk többet is, hiszen amellett, hogy szerintem egy szép
nő, a karaktere a regényekben meghatározó szerepet játszik, ennek ellenére a
sorozatban kevés szerepet kap.
Akciójelenetekkel és szerintem egy
egyszerű, de élvezhető sztorival megáldott sorozatot rakott elénk az Amazon,
erős színészi teljesítménnyel. Aki egy kis könnyen emészthető akcióra vágyik,
és nem zavarja a politikai vonal /vagy
esetleg olvasta valamelyik Jack Ryannel foglalkozó Tom Clancy-regényt, és
kíváncsi rá, hogyan jelenítik meg egy sorozatban a karaktert/, annak
mindenképpen ajánlom, 8/10.
Ha megtetszett a sorozat akkor azt
még tudni kell, hogy készült egy második évad is, ahol Venezuelába követhetjük
Jack Ryant. Ez egy kicsit halványabbra sikerült szerintem, mint az első évad,
de ha az tetszett, akkor a másodikat is ajánlom. A harmadik évad valamikor idén
fog érkezni, még nincs pontos információ arról, hogy melyik hónapban.
A Kémsztorik második részének itt a
vége, folytatás következik a harmadik résszel egy ehhez hasonló sorozat
bemutatásával.
Írta: Lazarus
Képek: Google
Viszlát tegnap
![](http://site-899278.mozfiles.com/files/899278/euz86glatfqfnrlzfmy5.jpg?1579719524)
![](http://site-899278.mozfiles.com/files/899278/316613_1557875333_3462.jpg?1579719520)
![](http://site-899278.mozfiles.com/files/899278/AAAABchHs3t6Sa98cUzwpMnAiYuKbpWvJ1U8hn2frpAUyS7SEfJlo5PbBZBO04Uf3lHj105Xdn_LU0HJtWidpi-cBwkp08B3.jpg?1579719522)
Írta: Liveline
Képek: Google
Bébi úr újra munkában - Sorozat
Tegnap este nagyon mesehangulatban
voltam, de az összes mesét láttam. Mármint olyat, ami legalább egy szintet
elér. /Vagy még olyat is, ami nem. Azok nagyon rosszak. / De most olyat néztem,
amiről nagyon sokáig azt se hittem, hogy létezik.
Animációs filmből készült sorozat.
Mármint ilyen létezik, de hogy jó is. Grafikailag is. Mindenhogy. A Bébi úr
című mesére emlékszik mindenki? Bébi rt., öltönyös kisbaba? Tuti megvan, hiszen
mindenkiben ott van a gyerek, és megnézi a meséket pont úgy, mint anno a Tom és
Jerryt.
Szóval, a Bébi úr újra munkában című sorozatot
kezdtem el. A szereplőgárda ugyanaz, mint az egész estésben, és a szinkrongárda
is megegyezik.
A sorozat történetének alapja még mindig
az, hogy a babák legyenek a legcukibb cukiság a világon. Ennek megvalósítására
a Bébi urat küldik terepre. Most, ellenben a mozivásznas produkcióval, a cicák
azok, akik ellen küzdeni kell. /micsoda pech/
A babakarakterek – a címszereplőt kivéve
- ugyanolyan buták, mint a filmben. Talán az ikrek nem annyira vannak erőltetve,
amit én pl. hiányolok. A nagydarab totyogós viszont túlzottan is előtérben van,
de még az is belefér.
A szülők - kicsit, de csak kicsit - okosabbak,
mint a filmben. A mozis verzióban olyan bugyuták voltak, mint két kődarab. Most
azért kapnak szerepet bőven.
Az első három-négy rész után bealudtam,
de biztos vagyok benne, hogy a kis 20 perces gyerekkort nézni fogom. Minden kis
részben új és új dolgokat tanulhatunk, még így felnőtt fejjel is.
Gondoljatok rólam bármit, de én szeretem a meséket, mert néha több
mondanivalója van, mint egy nagyfilmnek.
Szerintem bármennyire is animáció: 7,5/10
Írta: Liveline
Képek: Google
Kémsztorik Első rész: Treadstone
Támadt egy olyan ötletem, hogy
csinálok egy mini sorozatot néhány kémekkel/ügynökökkel kapcsolatos
tévésorozatról. Én személy szerint kedvelem az ilyen típusú alkotásokat, ezért
ha előbukkan valami új (vagy valami amiről eddig nem hallottam, de lehet, hogy
csak nekem új) akkor, ha időm engedi, belevetem magam.
Első körben a Treadstone névre
hallgató sorozatot választottam, erről írnék nektek egy keveset. Az amerikai
USA Network tévécsatorna által 2019 októberében műsorra tűzött produkció Tim
Kring alkotása, aki többek között a Hősök című szuperhősös sorozatnak is a
producere volt.
Ha valaki tisztában van a
Bourne-filmek sztorijával, az nyilván hallott már a Treadstone-ról. Aki
esetleg nem hallott volna róla: röviden ez egy CIA kémprogram, ahol a
“jelentkezőket” különböző viselkedésmódosító eljárásoknak vetik alá, hogy
tökéletes bérgyilkost faragjanak belőlük.
A sorozat a Robert Ludlum által
alkotott, Bourne-regényeiben (és a Matt Damon főszereplésével készült filmadaptációkban)
már megismert világban játszódik. Itt azonban egyelőre nem találkozunk az
ikonikus Jason Bourne-al, más karakterekre épül a történet.
Fontos megemlíteni, hogy több
történeti szál fut egyszerre - egy-egy epizódon belül is - viszont nem ugrálnak
olyannyira oda-vissza, hogy ne lehessen követni. Az egyik (és szerintem a
legérdekesebb) történeti szál a hidegháború idején indul Kelet-Berlinben, és ez
a Treadstone program kezdetét mutatja be. A többi történés mind a
jelenben játszódik : Amerikában, Észak-Koreában, Franciaországban,
Oroszországban.
A különböző országokban megismert
karaktereknek van egy közös pont az életükben: mindannyian a Treadstone
program egy továbbfejlesztett változatának alvó ügynökei akik különböző
fedősztorikat kaptak és átlagemberként élik életüket, mit sem sejtve arról,
hogy kik is ők valójában. Mindaddig amíg valaki el nem kezdi őket egyesével
“felébreszteni”, felszínre juttatva ezzel valódi énjüket.
A sorozat erre a közös pontra, és
magának a programnak a megértésével kapcsolatos nyomozásokra próbál építeni.
Jól összerakott, izgalmas akciójelenetek is vannak szép számmal, bár inkább a
nyomozós-gondolkodós vonal az erőssége a sztorinak, így aki szereti az ilyen
típusú sorozatokat azoknak ajánlom leginkább. Vagy ha valaki imádja a
Bourne-univerzumot (mint én) annak szinte kötelező darab.
Ha valaki esetleg kedvet kapott
hozzá, egyelőre a tíz részből álló első évaddal kell beérnie. Nincs még
információ arról, hogy folytatják egy második évaddal vagy esetleg elkaszálják,
de én nagyon remélem, hogy folytatni fogják, nekem személy szerint nagyon
tetszetős, illetve a legtöbb helyen pozitív kritikákat kapott.
Röviden: A Bourne-univerzumban
játszódó, akciódús nyomozós-kémes sorozat, a filmekből megismert
történetmeséléssel, kameramunkával. A műfaj kedvelőinek kifejezetten ajánlom,
szerintem nagyon jól össze lett rakva az első évad, 7.5/10
A Kémsztorik első része ezennel a
végéhez érkezett, remélem sikerült kedvet csinálnom és lesz aki ad egy esélyt a
Treadstone-nak. Ha tetszett az írás akkor figyeljetek a Másik Macska
nyávogásaira, ugyanis hamarosan érkezik a második rész egy újabb kémes/ügynökös
sorozat bemutatásával.
Írta: Lazarus
Képek: Google
The Good Place - sorozat
A napokban elfogytak a hőn
szeretett sorozataim, így újak után néztem és utam a Netflixre vezetett. Sok
szérián megakadt a szemem, de végül a The Good Place című 4 évados alkotás
mellett döntöttem. A sztori rendezője az a Michael Schur, aki többek között a
Brooklyn 99: Nem százas körzet és a Black Mirror című sorozatokban is
dolgozott.
Első benyomásként megnéztem az
évadelőzetest, amiben Kristen Bell hozza szokásos formáját és 2 perc alatt
eléri, hogy érdekeljen miről is lesz itt szó. A főszerepben tehát Eleanor
(Kristen Bell), Chidi (William Jackson Harper), Tahani (Jameela Jamil), Jason
(Manny Jacinto) és az egyik kedvenc karakterem Michael (Ted Danson). A sztori
alapját a van-e élet a halál után dolog adja, és már az előzetesből kiderül,
hogy bizony van. Halálunk után kerülhetünk a Jó helyre és a Rossz helyre. Hamar
kiderül, hogy a Rossz helyre sokkal többen kerülnek, mint a Jó helyre, így
Eleanorban is felmerül a kérdés, hogyan lehet ő a Jó helyen. A történet első
évadában rengeteg kalamajkába keverednek főhőseink, akik közül kettőről szinte
azonnal kiderül, hogy valamit elrontottak az égiek, mert még nagy túlzással is
(tényleg naggyal) csak közepesen jók voltak földi életük során. Közben másik
két főhős igyekszik segíteni nekik, hogy maradhassanak a mennyben, és még az
„istenforma” Michael is az aktuális rosszéletűek mellé áll.
A sorozat amellett, hogy
elképesztően szórakoztató, óriási poénokkal dobálózik és a színészi játék is
meglehetősen nagyot üt (Jason Mendoza alakja zseni :D), elég mély kérdésekkel
is foglalkozik. Feszegeti a megéri-e jónak lenni, mi számít jónak és miért
legyek jó kérdéseket, durván megbélyegez és olykor általánosít, pont ahogy az
emberek teszik a mindennapokban. Érdekes megfigyelni, hogy a sorozatbeli Jó
Hely tábor vajon mennyivel jobb nálunk, vagy azoknál, akik a Rossz helyen
vannak. A történetben különben óriási karakterfejlődéseknek is helyet adott a
forgatókönyv és a színészek, ettől még jobb az egész, a szó legszorosabb
értelmében, hiszen az egész sztori lényege a jobbá válás és önmagunk
fejlesztése. Ez a fejlődés annyira hétköznapi és mégis tele van nagy
küzdelmekkel, hiszen a karakterek elcseszettsége iszonyúan érezhető és jól
lehet azonosulni velük, de csak akkor, ha a néző is képes elfogadni, hogy ő sem
tökéletes. Az évad végén egy akkora csattanó van, hogy leszállt a fejem. Azt
még hozzá kell tennem, hogy az első 3 évadot láttam eddig, és az első volt
magasan a legjobb, de a maga nemében és randomságában a többi is egészen jól
megállja a helyét. Kis hazánkban egyelőre méltatlanul kevés figyelmet kapott
pedig nagy szó az is, és sokat nyom a latba, hogy az Imdb-n is 8,1-es
értékelést kapott.
Én azért ennél egy hangyányival
többet adok, mert szórakoztató, kellően komoly, groteszk és mégis valahogy
hihető, annak ellenére, hogy vannak benne néhol WTF helyzetek.
Pontozásom: 8,5
Összességében azoknak ajánlom,
akik kedvelik a fekete humort, jókat tudnak röhögni mások bénázásán, de kellő
önismerettel rendelkeznek és csípik az indokolatlan, bizarr és vicces CGI-t. :D
Írta: Sára
Képek: Google
Lost in Space - sorozat
Mint az előző véleményeim, ez is a
NETFLIX fogságában született. Most egy sorozatról írok, melynek csak a szokásos
kedvcsinálóját néztem meg, az első részét. A sorozat nem más, mint az Elveszve
az űrben azaz a Lost in space. Ha jól tudom, volt egy ilyen játék is, de nem
tudom, sőt sejtem, hogy nem azonos a sztorija. /Javítás: Van ilyen játék is, de
kevertem a Dead Space-szel./
A címből adódóan a sztori logikus: egy
család elveszik az űrben. Lezuhannak egy számukra ismeretlen bolygón, ahol nyilván
slamasztikába kerülnek. A sorozat valamikor a jövőben játszódik, amikor a Föld
már teljesen szennyezett és lakhatatlan. A sztori ezen részéről van flashback,
szóval kiderül a pontos történet. Arról tudunk egy epizód után, hogy ezt a
családot - és persze többet is - kiválasztottak bizonyos tudás alapján arra,
hogy utazhassanak az űrben az új otthonuk felé.
A rész tök nyugodtan kezdődik, makaóznak
ott az űrrepülőben, majd hirtelen egyszer csak BUMM! és jajveszékelés, de nem
annyira, mint az átlag, hiszen ki vannak képezve minden esetleges bajra is.
Minden családtagnak megvan a
legénységben betöltött szerepe. Van felcser /orvos/, katona és kapitány is.
Elsüllyed a hajójuk, és miközben ki akarnak
hozni valamit belőle, az egyik szereplő belefagy a vízbe. wtf? Ez nagyon rossz,
de ott van az ifjú Sheldon, azaz a kissrác, aki nagyon okos, és tudja a
megoldást. Nem lövöm le az egész sztorit, de a lényeg, hogy probléma problémát
szül, már az első részben.
Természetesen már az első részben találkozunk
űrlényekkel, akik segítik a főhősök útját. Egyelőre legalábbis. Ami jobban
megfogott, az az utolsó pár perc, ahol megismerünk további karaktereket, akik
valszeg a gonosz szerepét fogják alakítani az évadban.
Egy jól induló sorozat, amely magyar
szinkronnal elérhető a NETFLIX-en vagy az enkór boltban. Amennyiben lesz időm
tovább nézni, akkor az évad végén írok róla egy összegzést.
6/10
Írta: Liveline
Képek: Google